Szabályzat

Szabályzat

A Salzkammergut Trophyn az Osztrák Kerékpársport Szövetség (Österreichischer Radsportverband / ÖRV) szabályzata van érvényben.
A verseny során technikai segítség és ellátás csak résztvevő versenyzőktől ill. a szervíz- és frissítő állomásokon a hivatalos segédektől fogadható el. A segédek csak a versenypálya térképén bejelölt segédállomásokon (AP) adhatnak át élelmiszert, ruhát, alkatrészeket valamint szerszámokat, ill. nyújthatnak technikai segítséget. Azokat a résztvevőket, akiknek az asszisztensük motorizált járművel közlekedik a verseny területén, kizárjuk a versenyből, a járműtulajdonos szabályszegéséről a hatóságokat értesítjük.

newsbild

A "Feed-Zone" kezdetét és végét tábla jelöli. Ezen a  területen kívül tilos eldobni palackokat illetve egyéb szemetet. Aki a versenyre kijelölt útvonalon szemetel, vagy szemetét az árkokba, az erdőbe vagy egy tisztásra dobja, azt kizárjuk a versenyből. (Figyelem! Ezt a határozatot versenyzőknek "álcázott" rendfenntartók ellenőrzik. Figyelmeztetés nincs.)

Azoknak a résztvevőknek, akik feladják a versenyt, le kell jelentkezniük egy szakaszőrnél, és semmi esetre sem haladhatnak keresztül a célegyenesen!

 
 

Felszerelés

A következő felszerelési tárgyakat ajálott magatokkal hozni:
2 Kulacstartó és 2 db 0,75 l-es kulacs
2 Szerelővas
2 Tartalékgumi (hosszú távra 3-4 db)
1 Ragasztókészlet
1 Pumpa vagy patronok
1 Miniszerszámkészlet imbuszkulcsokkal (4, 5, 6-os méret)
1 Láncbontó szerszám
1 Némi aprópénz
1 Szintdiagramm segélyhívó számokkal (a kezdőcsomagban található)
1 Széldzseki
1 Kis tubus napolaj
Elegendő PowerBar szelet és zselé

Mobiltelefont is tanácsos vinni, de kérjük, mobiltelefonjaitokat legyetek szívesek némára ill. rezgésre állítani.


Technikai szervíz a Hervis és kerékpárellenőrzés

Salzkammergut Trophy - Bike Check (Foto: Joachim Gamsjaeger)

Mindenekelőtt a Salzkammergut Trophy két hosszú távja jelent ember és felszerelés számára egyaránt óriási kihívást. Utazás előtt feltétlen szükséges a kerékpárt szakszervízbe vinni, átvizsgáltatni és a fékbetéteket kicseréltetni.

A verseny során a négy szervízállomáson tapasztalt Hervis szerelők segítenek a kisebb problémák gyors kiküszöbölésében, mint például a fékbeállításban vagy a váltók beállításában, a "Dr. Wack F100 Kettenöl" (lánczsír) pedig gondoskodik arról, hogy ismét olajozottan menjen minden. Egyéb javítások elvégzésére csak elegendő szabad kapacitás esetén van lehetőség, az alakatrészeket ezesetben a résztvevőnek helyben kell fizetnie.

Az A táv versenyzőinek a rajtszám átvétele előtt le kell ellenőriztetniük kerékpárjaikat (Bike check). Csak a biztonsági szempontból fontos alkatrészek, mint például a fékek, a csapágyak, a csavarok, a kerekek, a váz, a lánc és a villa állapota kerül ellenőrzésre. Aki a teszten átmegy, vizsgálati jelentést kap, melyet a rajtszámkiosztónál kell leadni. Figyelem! A kerékpárokat a vizsgálat során nem szerelik! Erre a célra az Expo területén felállított külön szervízállomások szolgának, melyek kapacitása azonban behatárolt. Ezért kérjük, ha lehetséges, bicikliejiteket már otthon vizsgáltassátok át egy Trophy bike check partner-nél.

Az ellenőrzés során szeretnénk felvenni néhány statisztikai adatot is. Milyen magas a 29-esek aránya? Hány százalék bízik meg a Shimanoban, hányan a SRAM alkatrészekben? Melyik a legkedveltebb kerékpármárka és többségben vannak-e már a fullysok?


Rajtfelállás

Salzkammergut Trophy - 2023. július 15.
A rajtblokk kiválasztása a versenyzők önmegítélése alapján történik.

213,0 km - A táv
05.00 óra (egy rajtblokk)

121,5 km - B táv

09.00 óra - 1-es rajtblokk (7 óra 15 perc alatti menetidő)
09.05 óra - 2-es rajtblokk (8 óra 45 perc alatti menetidő)
09.10 óra - 3-as rajtblokk (8 óra 45 perc feletti menetidő)

75,8 km - C táv
- Rajt Obertraunban!
10.13 óra Gravel-Marathon
10.15 óra 1-es rajtblokk (4 óra 30 perc alatti menetidő)
10.18 óra 2-es rajtblokk (5 óra 30 perc alatti menetidő)
10.21 óra 3-es rajtblokk (8 óra 45 perc feletti menetidő)

59,6 km - D táv - Rajt Bad Ischlben!
13.00 óra (egy rajtblokk)

52,0 km - E táv
11.00 óra - 1-es rajtblokk (3 óra 15 perc alatti menetidő)
11.05 óra - 2-es rajtblokk  (3 óra 45 perc alatti menetidő)
11.10 óra - 3-as rajtblokk (3 óra 45 perc feletti menetidő)

37,3 
km - F táv
11.50 óra - 1-es rajtblokk
11.55 óra - 2-es rajtblokk (községi bajnokság)

21,7 km - G táv
12.15 óra - 1-es rajtblokk
12.20 óra - 2-es rajtblokk (községi bajnokság)
12.25 óra - 3-as rajtblokk (egykerekűek)


ABUS Park Fermé

ABUS Parc fermé Salzkammergut Trophy

A Salzkammergut Trophyn az utóbbi években sok más nagy rendezvénnyel ellentétben alig loptak kerékpárt. Mindez a rendőrség intenzív ellenőrzésének és tájékoztató akcióinak, valamint a résztvevők gondosságának köszönhető.

Kérünk mindenkit, hogy érkezés előtt mindenképp jegyezze fel kerékpárja márkáját, típusát, színét és a vázszámot, ill. töltse ki a Szövetségi Bűnügyi Hivatal kerékpárigazolványát. Helyben a kerékpárt az ABUS Parc fermében lehet elhelyezni. A depo szombaton 13-22.30-ig tart nyitva.

A kerékpárlopást megelőzendő további tippek helyben az ABUS expo standján, valamint ezekben a linkekeben olvashatók olvashatók.

Az ABUS és az ADFC tippjei