Levéltár 2016

Start Salzkammergut Trophy 2016 - B-Strecke (Foto: Erwin Haiden)

Ez volt a 19. Salzkammergut Trophy

Szinte csak egy szempillantás volt, és már a 19. Salzkammergut Trophy is történelem. A versenyszámokban (maraton hét különböző távon, SCOTT Junior Trophy, muni downhill és az idén első alkalommal megrendezésre kerülő eMTB-Trophy - epowered by Bosch) induló 5.222 versenyzővel idén újra megdöntöttük az ötezres rekordot. A Trophy csapata minden versenyzőnek köszöni a részvételt, és köszönetet mond minden közreműködő egyesületnek és szervezetnek, telektulajdonosnak és lakosnak, minden támogatónak és a hű szponzoroknak, valamint a több mint 1.100 segítőnek, akik egy ilyen méretű rendezvény kivitelezését lehetővé tették!
Sabine Sommer bricht den Streckenrekord (Foto: Marc Schwarz)

Osztrák győzelem a női hosszútávon

Öt év után idén először sikerült újra osztrák hölgynek megnyerni az extérm távot. 12:21:50-es idejével Sabine Sommer esélyt sem adott versenyzőtársainak. 28 perccel kevesebb idő alatt teljesítette a távot a tavalyi rekordot felállító Milena Cesnakovánál! Katja Walz (GER) léphetett a dobogó második helyére (13:11:59), megelőzve evvel a két tavalyi győztest, a cseh Milena Cesnakovát és a szintén cseh Jana Skrbkovát, akik 13:39:42 ill. 13:43:56 alatt értek a bad goserni célba.

Az uraknál a címvédő Andreas Seewald (GER) nyerte a versenyt! A extrém távot hihetetlen 9:48:12 alatt gyűrte le, több, mint két perccel javítva evvel tavalyi távrekordján. Második helyezett 10:26:16-es idejével Daniel Rubisoier (AUT) lett. Tavalyi eredményéhez híven idén is a tiroli Martin Ludwiczek (10:34:03) végzett a harmadik helyen.
Start B-Strecke (Foto: Marc Schwarz)

Helyi győzelem a B távon

A B táv idén is a favoritok közé tartozott. Az 1.038 induló között 43 hölgy is nekiindult a 119 kilométeres, 3848 méter szintkülönbséggel büszkélkedő távnak. Első helyen a helyi születésű Lukas Islitzer végzett, aki 5:18:23-es idejével 4 perccel előzte meg a második helyezett cseh Ales Strnadot! Harmadik a német Lennard Heidenreich lett (5:31:47). Az ex-profi biatlonista, Christoph Sumann az M40-es korcsoportban 31. helyezést ért el.

A hölgyeknél a Tirolban élő német Andrea Böttger aratott győzelmet. 6:26:38 alatt ért célba. A bad goiserni Irina Krenn 6:36:19-es idejével másodikként, Agnes Kittel (6:38:31) pedig harmadikként végzett. A legeredményesebb magyar versenyző Ringelhann Fanni volt, 7:00:57-es idejével az ötödik helyezést szerezte meg.
Sieger C-Strecke (Foto: Reiter Kurt)

Búr győzelme a C távon

642 résztvevő indult neki Obertraunban a 76 kilométeres (2.446 m szk) C távnak. Az uraknál a döntő pillanat a verseny végéig váratott magára. A fotófinish segítségével végül a bírók a magyar Búr Zsolt győzelmét állapították meg. Búr egy tizedmásodperccel előzte meg a cseh Adam Lavickat. Harmadik helyen a német Benjamin Michael végzett.

A hölgyeknél elsőként Regina Genser (GER) közel nyolc perces előnnyel ért célba. Második Bianca Morvilla (ITA), míg harmadik Denise Möderl (GER) lett.
Sieger F-Strecke (Foto: Gerhard Reitbauer)

F táv: Málnási és Kratz győzelme

A magyar Málnási Jószef Attila (1:32:53) aratott győzelmet a 37,9 km-es távon (1114 m szk). Második a tiroli Stefan Vogler (1:34:27), harmadik a salzburgi Tobias Peterstorfer (1:37:08) lett.

A hölgyeknél elsőként az osztrák Daniela Kratz (1:51:40), másodikként a német Kristina Schollerer (1:58:43), harmadikként a szintén német Kathrin Gräber (2:03:12) ért célba. Ötödik versenyzőként célba érve a magyar Karl Bianka (2:05:36) a WJUN korcsoportban második helyezést ért el.

Einrad Downhill (Foto: Martin Bihounek)

AC Villanders dominálja a monocikli versenyeket

A déltiroli AC Villanders csapata dominálta a monocikli versenyeket. Michael Rabensteiner testvére, Florian és a tavalyi győztes, Lukas Huber előtt ért célba. A hölgyeknél Laura Baumgartner végzett első helyen, megelőzve evvel a tavalyi első helyezett Vera Hofer és Sarah Baumgartnert. Az osztrák bajnoki címet a hölgyeknél Cornelia Panozzo, a One Wheel Dragons versenyzője, az uraknál pedig Johannes Baumkirchner szerezte meg.

Előző nap az egykerekű maraton távokon Florian és Stefan Rabenberger győzött. A 37,9 km-es távon Florian az osztrák bajnok, Ben Soja és a lengyel Maksym Siegienczuk előtt ért célba. Stefan a 22,1 km-es távon Rosenkranz Gerald előtt ért célba. A hölgyeknél a német Jana Tenamberger volt a leggyorsabb 22,1 km-en. A második helyen Laura Baumgartner, a harmadikon Rebecca Wiedener végzett. Az osztrák női bajnok Nicole Krenn lett.
Start Salzkammergut Trophy 2015 (Foto: Erwin Haiden)

Július 9.: 5 órai rajt

A mountainbike sportág legkeményebb versenyzői számára a 19. Salzkammergut Trophy rajtlövése már reggel 5 órakor eldördül. Hihetetlen 211 km és 7.049 m szintkülönbség vár a leghosszabb európai Montainbike Marathon résztvevői számára.

Erre a megpróbáltatásra edzett profik is jelentekztek, mint például az előző év győztese és a szakaszrekord felállítója Andreas Seewald a németországi Centurion Vaude Team-től, az előző évi második helyezett és 2012-es győztes cseh Ondřej Fojtík, valamint a 2011-es év osztrák győztese Wolfgang Krenn.

A hölgyeknél mindkét előző évi győztes Milena Cesnaková és Jana Skrbková indul. Viszont a két cseh versenyző hölgy idén erős konkurrenciára számíthat: az Osztrák Marathon Országos Második Helyezettje és a Masters-Európabajnok Sabine Sommer Neumark im Mühlkreis-ból, valamint a németországi Katja Walz, aki az elmúlt három évben az 54 km-es ill. 60 km-es távot megnyerte.

Az A és C távok kivételével még minden további távra lehet jelentkezni! Elérhetőség függvényében még a rajt előtt egy órával is lehet a rendezvényre jelentkezni.Az idei Salzkammergut Trophyra mintegy 300 magyar résztevő jelentkezett!
Salzkammergut Trophy 2015 - Start U9 - SCOTT Junior Trophy (Foto: Kurt Reiter)

Új SCOTT Junior Trophy!

A SCOTT Junior Trophyn tavaly több, mint 400 három és 14 év közötti gyerek és serdülő indult. A tavalyihoz képest az előjelentkezések száma idén 25%-kal növekedett. Mindenekelőtt az új parcours verseny tart nagy érdeklődésre számot. Ebben a versenyszámban a résztvevők nem időre teljesítik a különböző akadályokat, hanem játszva bizonyíthatják technikai rátermettségüket. A csoportokba történő besorolás nem kor, hanem a futóbicikli kerékmérete alapján történik.

Az U7-es gyerekek számára idén már nincs XC-verseny. Az U9-es csoporttól a gyerekek maguk dönthetik el, hogy a időmérés nélkül Parcours-on vagy időméréssel az XC-versenyen indulnak. Az U13-ig most először indulnak külön lányok és fiúk. Az U15-ben továbbra is mindenki együtt indul, mivel itt nem olyan széles a mezőny.

newsbild

Új: „E-Bike Trophy“

2016-ban a Salzkammergut Trophy keretében először kerül megrendezésre pedelec verseny. A táv 36 kilométerres, 1.200 méter szintkülönbséggel. Az időmérés csak három szakaszon történik. Két emelkedőt és a röviddel a cél előtt fekvő utolsó trailt értékelik, ami mellett a teljes távot az időkorláton belül kell teljesíteni. Aki jó eredményt szeretne elérni, annak ezek között a szekciók között lehetőleg gazgaságos haladásra kell törekednie.
Akinek még nincs e-bike-ja, annak a Trophy hétvégéjén a Bike expon bőven lesz lehetősége a témakörben informálódni. Több mint 80 kiállító mutatja be Bad Goisernben a bike-szektor legaktuálisabb újdonságait, sok standon lehetőség nyílik arra, hogy neves kiállítók tesztkerékpárjait kipróbálhassák a látogatók. Jövőre vezetett e-bike túrákat is kínálunk a bad goiserni hegyekben.
Salzkammergut Trophy 2014 – UEC Masters EM Europameister (Foto: Martin Bihounek)

Masters EB Bad Goisernben

Bad Goisernben 2016. július 9-én immár második alkalommal kerül megrendezésre az UEC Masters EB. Részvételre jogosult minden 1986-os és idősebb licenccel rendelkező versenyző. A hölgyek három különböző csoportban Obertraunból vágnak neki a 76,0 kilométerres (2.446 méter szintkülönbség) távnak. Az urak a 119,5 km-es távon (3.838 m szk) a kék európabajnoki pólót hét különböző csoportban nyerhetik el.
Titelblatt Mountainbiken 2016 - (Foto:OÖ Tourismus)

Dachstein Salzkammergut Bike katalógus

Rendeld meg ingyenes "Mountainbiken 2016" katalógusunkat, mely tartalmaz minden salzkammerguti kerékpározással kapcsolatos információt, összefoglalót a túravonalakról, valamint a környékbeli, kerékpáros turizmusra szakosodott szállodák és más partnereink aktuális ajánlatait.