Newsletter

A rajtszámod [kdnr]

Köszönjük, hogy jelentkeztél a Salzkammergut Mountainbike Trophyra. Kérjük, ellenőrizd adataidat a rajtlistán! Amennyiben hibát észlelsz, kérünk, észrevételeidet küldd a következő e-mail címre: anmeldung@trophy.at.

Megbeszélés versenyzőknek angol nyelven!
Pénteken 21 órakor a községi ház (Gemeindeamt) 2. emeletén a versenyen résztvevőknek megbeszélés tartunk angol nyelven, melyre minden kedves versenyzőt szeretettel várunk. 19 órakor az Ünnepi sátorban német nyelvű megbeszélés.

Rajtszámok kiadása ismét a tornateremben!
A rajtszámok átvételére pénteken 15 és 21 óra között és szombaton 7 órától legkésőbb az egyes rajtok előtt egy órával a Stephaneumban lesz lehetőség. Aki jelentkezett, de rajtdíjának átutalását a bank még nem igazolta vissza, a "Trouble Desk”-nél kapja a rajtszámát. A nevezési díjat ez esetben kézpénzben még egyszer ki kell fizetni.

Pólók
A pólókat a verseny után a Stephaneumban lehet átvenni. A célegyenesben chipjének leadása ellenében minden résztvevő bont kap érte. Az extrém táv résztvevői számára három speciális pólót készíttettünk. (Finisher, DNF Zeitlimit oder DNF Defekt) Aki azonban a hosszú távon egyszerűen feladja vagy egyáltalán nem indul el, a többi táv versenyzőihez hasonlóan csak emlékpólót kap.

Szobák & Hotelshuttle (ingajárat)
Aki még szállást keres, kérjük, forduljon az Oberösterreich Touristikhoz. Tel.: +43 (0)732/7277-281, e-mail: zimmer@trophy.at, internet: www.trophy.at/zimmer
Obertraunból, Hallstattból és Gosauból ingajárat indul a bad goiserni rajthoz. Gosauból további járat indul a versenyzők megbeszélésére ill. a filmestre. Az út 3,- Euroba kerül, a kerékpárok szállítása ingyenes. www.trophy.at/shuttle

Matractábor

A Stephaneum tornatermében péntekről szombatra szükségszállást rendezünk be. 60 hely áll rendelkezésre. Szivacsok és hálózsákokat mindenki maga biztosít. A helyek előzetes foglalására nincs lehetőség. A bejelentkezésre pénteken 15 órától van lehetőség. A jelentkezés 5,- Euroba kerül , mely magába foglalja a üdülési adót és a takarításhoz való hozzájárulást. 5,- Eurós felár ellenében reggelit biztosítunk a Stephaneumban. A tábort szombat reggel 11 óráig el kell hagyni.

Campingek
A sportpályán a Bike Camp-ben szintén korlátozott számban állnak helyek a látogatók rendelkezésére. A hallstatt-i és obertraun-i, valamint a Salzkammergut egyéb községeiben vannak még szabad férőhelyek.

Új! "Feed-Zone"
A "Feed-Zone" kezdetét és végét megfelelő táblával jelöljük. Ezen a területen kívül tilos palackokat és egyéb szemetet eldobni. Aki a versenyre kijelölt útvonalon szemetel, vagy szemetét az árkokba, az erdőbe vagy egy tisztásra dobja, kizárjuk a versenyből!

Minden töltőállomáson lehetőséget biztosítunk a ruhadarabok leadására, melyeket a rajtszámkiosztónál lehet majd átvenni.

Azoka résztvevők, akik feladják a versenyt, időmérő chipjüket kötelesek leadni egy szakaszőrnél, és semmi esetre sem haladhatnak keresztül a célon!

 

Örülük, hogy részt veszel!

Baráti üdvözlettel Bad Goisernből


A Trophy csapata



Figyelem! 
A Salzkammergut Trophyn az utóbbi két évben sok más nagy rendezvénnyel ellentétben egyetlen egy kerékpárt sem loptak el! Mindez a rendőrség intenzív ellenőrzésének és felvilágosítási akcióinak, valamint a résztvevők gondosságának köszönhető.

Kérünk mindenkit, hogy érkezés előtt mindenképp jegyezze fel kerékpárja márkáját, modelljét és a vázszámot! Verseny után a kerékpárt a célegyenes melletti Fermé Parkban lehet elhelyezni. A depo szombaton 12 és 23 óra között tart nyitva.

A kerékpárlopást megelőzendő, további tippek ebben az információban olvashatók.

 
 

Megközelítés + térkép

Megközelítés vonattal:
A bad goiserni pályaudvarról gyalogosan csupán két perc a piactéri rajt/célvonal és minden Bad Goisernben megálló vonat kerékpárokat is szállít.
>> menetrend


Érkezés autóval:
A Bad Goisern központját pénteken 12 órától szombat 24 óráig lezárják a forgalom elől. Parkolásra a 145-ös főútvonal mentén van lehetőség. Kérjük, ügylejenek a táblákra valamint a rendészek utasításaira. A fent említett időpontok előtt és után kivétel nélkül a megállni és parkolni tilos szabály van érvényben.

Parkolási lehetőség még St. Agathában van. Minden résztvevő és néző ingyen használhatja a Bad Goisern központjába induló járatokat.

 

Az extrém táv favoritjai

newsbild
Foto: Rudi Knoll

Az extrém távon ismét több jól ismert esélyes is indul a Trophy trófeájáért. Stefan Kogler St. Gilgenből, a hamburgi Stefan Donowski, Valentin Zeller Bad Ischlből és a berlini Henrik Scharf már gyakran álltak együtt a bad goiserni rajvonalnál. Peter Hasenfratz (Gepida-Velo.hu - X2S Team), aki tavaly indult először a Trophyn és rögtön a 4. helyen végzett, idén is biztosan keményen küzd majd az élvonalban egy dobogós helyért.

A 2007-es női győztes trio Anita Waiß-szal (ARBÖ Merida Polizei Wien), Doris Steenfatt-tal (Conway Factory Team Deutschland) és Nagy Hedviggel (Bringabanda SC) a svájci Andrea Huser (az extrém táv 2006-os győztese) személyében most egy erős ellenféllel küzdhet meg.

A világ elitje a 110 km-es távon

newsbild
Foto: Küstenbrück

Massimo de Bertolis a 2004-es VB-n Bad Goisernben ünnepelhette legnagyobb győzelmét. Indul még Leonardo Paez (COL), Thomas Dietsch (FRA), aki a Gior Italia kétszeres bajnoka Gilberto Simoni, Roland Stauder (ITA), valamint Thomas Nicke és Andreas Strobel (GER). Magyarországot Vinczeffy Zsolt és Bogár Gábor képviseli.

A nőknél Simon Emese (HUN), Jennifer O'Connor (NZL) és a bad goiserni Anita Krenn számít esélyesnek.

A Trophy-távok leglenyűgözőbb pontjai, 2008

newsbild
Foto: Erwin Haiden

Kellys Bicycles bemutatja a 11. Salzkammergut Trophy számtalan lenyűgöző pontját. A raschbergi napfelkeltétől kezdve a felvonó lélegzetelállító mélységein és az Örök falon (Ewige Wand) át a Gosauseeig (tó), melyben az időjárástól függően a Dachstein és a Gosaukamm tükröződik, vagy épp a viharos szél vad hullámokat korbácsol.

A tekergő kalandról az igényes singletrailek, vízi utak, függőhidak, szakadékok, tavak és vasúti sínek gondoskodnak! fotók

 
newsbild

A Bar Belle-ben csütörtökig minden este mindenkinek ingyen tészta jár, amíg a készlet tart. A pincebár közvetlen a helység központjában, nem messze a Turizmus Szövetség épületétől található. Helmut Tritscher, a tulajdonos, aki maga is kerekezik, idén is részt vesz a Trophyn.

Az Ünnepi sátor díjkiosztója után legkésőbb éjfélkor kezdődik a hajnalig tartó vigadalom a Bar Belle-ben. Jó zene, alkoholmentes italok széles választéka, valamint koktélok a világ minden tájáról várják a vendégeket. Első sörét minden Trophy versenyző 1,60 Euróért ihatja! (A rajtszámod hozd magaddal!)

 
newsbild

A Cafe Maislinger Bad Goisern központjában szombaton már reggel 4-kor nyit. Az extrém táv versenyzőit külön meleg étellel várja!

Kedvezőbb ár a Trophy résztvevői számára!
Kávé friss péksüteménnyel: 3,- Euro

Aki a díjkiosztó után még éhes, a Cafe Maislingerben szombaton még legalább 23 óráig vacsorázhat is. Vasárnap, a Trophy után a kávézó 7-től 13 óráig nyitva tart.

 
 

A legjobb lelátók

newsbild

Helikopteres túrarepülésen pénteken 17 órától lehet részt venni.Szombaton 9 órától indul az első járat a Hütteneckalmhoz. A legjobblelátók, valamint az útvonal térképe az áthaladási időpontokkalmegtalálhatók a Trophy honlapján.

Foglalás, forró vonal:
Air Alpin Meravo GmbH
Tel.: +43 660 530 3003
E-mail: office@airalpin.at
www.airalpin.at 

 
newsbild

A www.trophy.at/stream oldalán video-on-demand formájában megtalálhatók az egyes távok fénypontjai, valamint a 2007-es Salzkammergut Trophy számtalan interjúja. 2008. július 12-én a cameleon-online.tv tíz stábbal forgat majd folyamatosan az élő netes adásnak, a reggel 5 órai első rajjtól kezdve az este 10 órai díjkiosztóig, nem mulasztva el az extém táv lenyûgözõ szakaszait és a pompás panorámatájképket sem, melyek Ausztria egyik legszebb vidékét ékesítik. Bevetésre kerülnek a BLACKEYE™ új bukósisakra szerelhető kamerái is.
Az Ünnepi sátorban szurkolók egy 15 négyzetméteres LED-képernyőn, valamint számtalan plazmatévén követhetik figyelemmel a versenyt.

 

Conti tesztakció

newsbild

A Salzkammergut Trophy minden résztvevője számára nagyszerű ajánlata van a Continak! Két Continental "RaceKing 2.2 Supersonic" kerék és két Continental LS belső kerék 97,60 Euro helyett fantasztikus 69,90 Eurós áron, mely a szerelést is magába foglalja*!

*Feltétel: A kerekeket a Continental standjánál szerelik fel, a leszerelt kerekek a Continál maradnak! A versenyző a Salzkammergut Trophyn az új kerekekkel vesz részt! Figyelem: Csak ötven kerékcsomag kapható akciós áron!

 
 
 

Hatalmas kiárusítás Bad Goisernben

newsbild

A Megasale.at idén ismét megáll a Salzkammergut Trophyn. Ezeket az ajánlatokat egyetlen bike-os sem hagyhatja ki.

Megasale
(Kerékpárok -70 %-ig)
Július 11., péntek 12-20 óráig
Július 12., szombat 8-20 óráig
Július 13., vasárnap 9-11 óráig

Hol?
A bad goiserni községháza mögötti sátorban.

Trophy kerékpáros zokni & Trophy kerékpáros póló

newsbild

A rajtszámkiosztónál Trophy kerékpáros zokni kapható. Egy pár 4,90 Euróba kerül. 4 pár 3 áráért, tehát 14,70 Euróért vásárolható meg.

Trophy póló a Redvil standjánál kapható. Azok, akik mezüket előre megrendelték is nyugodtan felpróbálhatják és adott esetben nagyobb vagy kisebb pólót választhatnak a megrendelt helyett. A póló megvételével a Schmetterlingkinder-t is támogatja.
 

Több mint 30 kiállító

newsbild

Péntek délután és szombaton számtalan kiállító mutatja be a bikeos sportág aktuális újdonságait. A verseny elõtt több stand kiállítója díjmentes szolgáltatásokat biztosít a résztvevõk számára. Néhány gyártó magával hozza legaktuálisabb modelljeit, melyek kipróbálására ott helyben lehetõséget nyújt! Bõvebb információ az összes kiállítóról a német nyelvû honlapon: www.trophy.at/aussteller

 

Junior Trophy július 13-án Gosauban

newsbild
A CanaryBike csapata ismét rajthoz áll!

Július 13. vasárnap a gyerekekről szól: A holnap 4-16 éves mountainbike csillagai a gosaui Junior Mountainbike Trophyn tehetik próbára képességeiket.

Az utánpótlás - korosztálya függvényében - az 1 kilométerestől egészen az izzasztó 18 kilométeres távig mérheti össze erejét. Az első kategória 11 órakor rajtol.
www.trophy.at/junior

Unicycle downhill - 2008. július 13., Gosau

newsbild

Már 25 résztvevő jelentkezett!
A Salzkammergut Trophy keretében megrendezett Muni Marathon mellett idén első alkalommal kerül megrendezésre az egykerekűek downhill versenye is. A Gosaukammbahn (kabinos felvonó) utasait az 1.587méter magasan fekvő Zwieselalmra viszi fel. A tömeges rajt után 3,5 kilométer hosszú lejtő (750 m szintkülönbség) vár a versenyzőkre. Az útvonal kirándulóutak mentén és sípályákon vezet.

 Tovább



Hoteltipp!
EurothermenResort Bad Ischl - Royal****

newsbild

Érkezés után tökéletes kikapcsolódást nyújt a Royal****, EurothermenResort Bad Ischl. Itt megtalálhatja testi, lelki és szellemi egyensúlyát.

Salzkammergut-Trophy-Spezial
3 nap/2 éjszaka a Royalban****
1 klasszikus gyógymasszázs (25 perc)
Széles programkínálat
Saját strand a Wolfgangseenél
Közvetlen, panorámás út a Salzkammergut termálfürdőhöz
Salzkammergut termálfürdő és Saunawelt (=szaunakomplexum)

Relaxium ingyenes használata
5 fogásos kényeztető félpanzió
Minden nap "happy cake hour" - Délutánonként tea és süteményóra
Fejenként már 189,- Eurótól (elhelyezés kétágyas szobákban)
Ajánlat: 4 nap/3 éjszaka, a fent említett szolgáltatásokkal: fejenként már 259,- Eurótól (elhelyezés kétágyas szobákban)

newsbild

Információ:
EurothermenResort Bad Ischl GmbH & Co KG
Tel.: +43-(0)6132/204-2600
E-mail: royal@eurothermen.at, www.eurothermen.at


 












Newsletter Abbestellen

Seit 1. März 2006 dürfen gemäß § 107 Telekommunikationsgesetz (TKG)keine E-mails mehr zu Werbezwecken ohne vorherige Zustimmung desEmpfängers, die auch darin gelegen sein kann, dass er seineKontaktinformationen öffentlich zugänglich macht, versendet werden. Siehaben ihre Kontaktinformationen öffentlich zugänglich gemacht bzw.bisher schon mehrfach E-mails von uns erhalten und der Zusendung nichtwidersprochen. Daher gehen wir davon aus, dass Sie auch weiterhin überunsere Angebote informiert werden möchten. Sollten Sie in Zukunft keineZusendungen mehr von uns wünschen, ersuchen wir Sie, uns ein Retourmailmit dem Vermerk "keine weiteren Zusendungen mehr" zu übersenden oderden Abmeldelink zu klicken.